2010. december 7., kedd

van, ami sosem változik...

Nem változnak bizonyos érzések és bizonyos helyzetek, amik kiváltják. Pedig az ember csak a helyzetre mérges, de persze kezdeni nem tud vele semmit és csak a puszta vágyakozás marad a helyén.

Nem változik persze a hülyeség sem, amit az ember saját magára kényszerít, anélkül, hogy észrevenni, csak mert fél és védekezik.

Nem változik a helyzet, hogy "nem értem" - "én sem".

Nem változik a víz sem, ami csak folyik.

Nem változik a félelem, a veszteségtől való félelem és ennek túlreagálása sem.

Mert van, ami egyszerűen sosem változik, csak módosul.

2010. május 24., hétfő

szeretem


Na és helyette? Mondd, mi van helyette?
Ami másnak? Ahogy elnézem őket
utcán, buszon – gyanakvóak, gyűröttek –,
hát mit mondjak, nem úgy fest köztük egy se,

mint akit mindjárt szétvet az öröm, mert
nem szokott rá, vagy a boldog tudattól,
hogy hétből öt napon hajnali hattól
sajtot mérhet, írógépet püfölhet,

ágytálat hordhat… Persze, az eredmény:
megtérni este meghitt otthonomba
– másfél szoba panel – a balkonomra
muskátlit ültetnék, egyengethetném

a szőnyeg rojtjait… ott learatni
munkám gyümölcseit, na igen, az már
valami… Jó, van még más is: tavasz, nyár…
Meg csicseregnek a kismadarak – mi?

Meg szerelem. Az van még csak nagyon.
Pont én ne tudnám? Akkor kezdtem el.
Bámulod a plafont, nem érdekel
semmi, csak az a rohadt telefon,

hogy az szólalna meg… Hét óra, fél nyolc –
a nap az istennek nem érne véget.
Amire nézel, mint a sósav, éget…
Aztán egyszer csak azt mondtam, elég volt.

Hát így. De jó, mondjuk, viszontszeret,
vagy pláne elvesz, és? Pár hónap múlva, aztán
már csak minden szentévben nyúlna hozzám,
nem nő volnék – valami átmenet

a Szűzanya meg egy öreg hokedli
közt. Én ne tudnám? Otthon is csak ez ment.
Na és ha ezt sínylem most? Én fizessek
ezért is? Én akartam megszületni?

Talán magamtól csatlakoztam ehhez
a játékhoz? Mégis, mikor fogadtam
én el ilyen szabályt: kínlódni hatvan,
hetven évig, és közben jó, ha egy perc

öröm nagynéha? Én – mindegy, ha csaltam,
hát csaltam, ha más módja nincs: de most,
ha akarom, százból százszor pirost
vet a rulett itt a köztiagyamban…

És mit vesztek vele? A szép öregség?
Mikor a vízbe aprókat kavarva,
mint egy üvegvázát, magasra tartva
turbános teknőc-fejem, hogy a festék

le ne ázzon, a napi ötven hosszom
rónám szorgalmasan faltól-falig,
s nyolcvan fölött hetvennek még alig
néznék ki? Aztán – töppedt öregasszony,

protézis a pohárban, csillogó cső
etetget, a vénám körül merő kék-
zöld folt a bőr, mintha láng nélkül égnék,
zsugorodom – s sehol az ápolónő…

Baj, persze, semmi – majd élnek tovább a
génjeim vagy a tetteim – tudod kit
vigasztal ez? És élnek, jó, de meddig?
A kozmosz, olvastam, zuhog magába,

vagy tágul, nem mindegy? Ezt elviselni
tiszta tudattal? Azt, hogy nemhogy én, de
a Föld se lesz, meg ég se, hang se, fény se:
semmi, csak híg semmi, vagy sűrű semmi…

Idő se lesz. Idő különben sincsen.
Tudom, láttam: akkor. Ahogy a nap
elérte, a kehes konyhai csap
fénylett, mint egy madárfejű kisisten,

a csőrén kitüremlő, kicsi körtét,
a csöppet lassan érlelte a súlya,
a gyönge vízszár nyúlott vékonyulva,
de mielőtt elpattant – egy öröklét

múlt el, amíg néztem, és úgy éreztem,
hogy a világ megoldása bekattan:
hogy Isten: az öröm. Cseppben és csapban
ő csillog, és semmit nem tudsz, ha ezt nem

/Rakovszky Zsuzsa: Narkomán/

2010. május 22., szombat

hmm

hmm-hmm-hmm...a vég az amit a legkevésbé sem akarok.
Mindennek off: félelem, agyalás, marad az előre.
Így.

2010. május 7., péntek

-névtelen-

Nos, összegezzünk.
Van, aki szeret,
van, aki nem szeret,
van, aki utál vagy gyűlöl, majdnem ugyan az,
van, aki haragszik,
van, aki kedvel,
van, aki ismer,
van, aki nem ismer, de ítélkezik.
Hülyének néznek a fejem miatt,
ha fáradt vagyok, azt hiszik haragszom mindenkire, de csak nem látok olyan jól és muszáj jobban fókuszálnom, ami szigorúbb arcot kölcsönöz az embernek, próbáljátok ki, bár alapjáraton sem látok jól, szemüveges lévén,
mindig beleesem ugyanabba a hibámba, amit soha senki nem ért meg,
szeretek élni,
akarok élni,
nem fogok feladni semmit, mert vkinek nem tetszik vmi,
önző vagyok, igen, egy szinten,
nem érdekel mit gondolnak,
amiben tudok, segítek,
nem vagyok a csicskája és anyja senkinek,
kurvára szarul vagyok alapjáraton,
és ha egyik helyen megszűnik az örömforrás, keresek másikat.
Azt hiszem ennyi.

Perfect Weirdo

2010. április 14., szerda

summer wine

Mióta kiderült hogy lesz pár koncert fesztiválokon is, beindult a fantáziám és rátalált a lipcsei koncertre. Június 16, vizsgaidőszak kellős közepe. De muszáj lesz előtte minden vizsgát megcsinálni.
Utána a tervben szerepel egy másfél-2 hónapos munka remélhetőleg Spanyolországban.
Aztán életem első Sziget Fesztiválja, ottalvós jeggyel, ugyanis ide is jön a Mars Army, szóval erre mindenképp kell gyűjteni.
De ha a kinti munka nem is, itthon még táboros munka lehetséges, vagy elmegyek tecsóba, tök mindegy. Muszáj lenne vmit csinálni, hogy bírjam anyagilag.
És megvan az első Echelon-ismerős.
Fanatikus lennék? Lehet. És? Kit érdekel? Vhogy találkoznom is kéne velük, de majd vmit kieszelek. Jelentkezem cselédlánynak vmelyik koncertre.

2010. március 24., szerda

The Prague-Mars experience



First i would like to start with the role of the band in my life.
First the were just a band with quite good music, than better and better, now the best (ranked Guano Apes - it was quite hard). So i dicided that i will pay my ticket and the travelling just to see this band, no matter how, when and where. Prague was chosen.
Now a little about the album: someone asked me why this Jared boy want so much to fight, why this is war. 'Don't u understand?' Politics, wars, fucking stupid people, cheating, television... Some critics said that it was too pathetic and boring. For me: it makes me fly high, forget everything and gives me strenght. So thx for this album.

Now Prague.
Fantastic, hardly believe what happened. First we met Shannon and Bob (maybe manager or bodyguard, i don't know) on the streets of Prague. It was the first time i met someone famous, someone from a great band, from my fav band. So i was fucking nervous and almost peed my pants. But i could say some words, we took a picture with Shannon and i was the happiest person in that moment.
Later we found the Incheba Arena, went in and there was hundreds of people. So we chose a not so good place when the first band was playing. The second band finished too, we waited almost an hour for the start and then...the best concert of my fucking entire life.


Escape and Night of the hunter. Jared was like a bomb, full of energy, and the audience too. Song after song, Attack, From yesterday, This is war, Hurricane, Alibi, A beautiful lie, but the best was The fantasy and The Kill. I waited the moment when Jared starts to climb on something and so he did during The Kill...like a little spidermonkey (twilight rulz). Hurricane and Alibi were so nice and the most pathetic moments were during L490. It was so relaxing and simple, i just didn't see anything. :D


So the whole concert was the perfect concert of my dreams and what i waited for from this band. The only bad things was that i couldn't believe that i was there. And at the end:
Before Kings&Queens Jared said they needed 10 person on the stage...i didn't understand anything and the next moment i was on the top of the crowd (thx to my drummer)...it was my very first bodysurf, i wore miniskirts, almost lost my telephone, but after half a minute one of the bodyguards helped me...i was standing in front of the stage...i was looking at the stage than looked at the bodyguard who showed the direction...go on to the stage...i moved very slowly, i didn't believe that in half i minute i will be on the stage with the Mars. I went on, tried to make a good photo of Jared and Shannon (didn't see poor Tomo), then i looked at Shannon, he looked at me, gave me a genuine smile (OMFG, he recognized me) and started to play.



I sang Kings&Queens as loud as i could. Then it was the finish, the bdyguards was holding back the fans, i was just standing there watching how they protect the guys, and the next moment was unforgettable: Jared was leaving the stage and started to wave to us with the smile of 12-year-old kid who saw his very best friends after months. It was hard to believe how he loves his audience.


Than i found my partner, we went out and waited for someone to came to give autographs. It was Shannon. Poor guy, everyone used flash lights, he mumble something about it. :D I hardly gave him my tickets for an autograph and he recognized me again (OMFG), and asked me how's going, or something like this, but i couldn't believe that he knew who i was, so i answered two little words: fine, thx. :D Funny things happen. :)
So this was The Experience, full of joy. Thx Shannon for the patience and thank you guys for this concert. Go on and rock on, hopefully i can see u again sometimes. You gave unforgettable moments, and that's why i this fucking sentimental.
Fight!


p.s.: here's the video which recorded tha smile for me (i behave like a little girl, but who cares? i love these guys and respect them so much!) : http://www.youtube.com/watch?v=yfBo7VM_qp0 at 1:00.
so fuck everyone! :) Love!

2010. március 2., kedd

elég


Átkozott élet, mely elém hozott téged
Hogy attól rabolj, akinek úgy sincs semmije
Pedig tudtam mindig, hogy nem szabad hinni
Semmit senkinek semmikor, és most itt vagyok.

Míg a Te utadon jártam, álmaimat láttam
S ámítottam egyre magamat
Abban hittem, amit várok, s mindaz, amit látok
Megmutatja most az igazat
Már csak gyűlöletet érzek, és megátkozlak Téged
És elátkozom minden szavadat
Málló vakolatú házak, körfolyosók, vágyak
Benneteket hívlak tanúnak.

És most könyörögve kérem, hogy akármelyik isten
Hallgassa meg végül átkomat
És küldjön el egy angyalt, egy halálhozó angyalt
És pusztítsa el végül álmodat.
És nem futhatsz előle, és nem szabadulsz tőle
Átok állja minden utadat
Málló vakolatú házak, körfolyosók, vágyak,
Benneteket hívlak tanúnak.

Igen, megátkozlak Téged, hogy megverjen az élet
És arcodon a bélyeg ott legyen
És hogy akárhol is járjál, iszonyatot lássál
S ne menekülj tőle sohasem.
Igen, megátkozlak Téged, hogy eljöjjenek érted
Harag szava küldjön utadra
Málló vakolatú házak, körfolyosók, vágyak,
Benneteket hívlak tanúnak!

/Fejes-Presser:Jó estét nyár, jó estét szerelem/

2010. február 14., vasárnap

Into the wild


(La nuit du shasseur)

I was born of the womb of a poisonous spell
Beaten and broken and chased from the lair
But I rise up above it, high up above it and see
I was hung from the tree made of tongues of the weak
The branches were bones of liars and thieves
Rise up above it, high up above and see

Pray to your god, open your heart
Whatever you do, don't be afraid of the dark
Cover your eyes, the devil inside
One night of the hunter
One day I will get revenge
One night to remember
One day it'll all just end

(Une, deux, trois, cinq)
Blessed by a bitch from a bastard's seed
Pleasure to meet you but prepare to bleed
Rise, I'll rise, I'll rise
Skinned her alive, ripped her apart
Scattered her ashes, buried her heart
Rise up above it, high up above and see

Pray to your god, open your heart
Whatever you do, don't be afraid of the dark
Cover your eyes, the devil inside
One night of the hunter
One day I will get revenge
One night to remember
One day it'll all just end

Honest to God I'll break your heart
Tear you to pieces and rip you apart
Honest to God I'll break your heart
Tear you to pieces and rip you apart
Honest to God I'll break your heart
Tear you to pieces and rip you apart
Honest to God I'll break your heart
Tear you to pieces and rip you apart

One night of the hunter
One day I will get revenge
One night to remember
One day it'll all just end




Jah, és Twiggy: Jared 40 évesen néz ki így, Ardort lekörözi :P

2010. január 25., hétfő

la tierra de esperanza

Hmm...egyedül megint...nyalogatom a sebeimet és ecsetelem nekik az alkoholt, hogy majd milyen jó lesz, közben meg háromszor meghalok. Ezen kívül a belső tűz az egekben, kintről meg a hideg támad. a létszükséglet meg még elmaradt a nap folyamán, pedig érzem a hiányát, csak kedv nincs hozzá.
Nos, miután ilyen szépen és közhelyesen leírtam, hogy baromira beteg vagyok és kb. halni készülök, kicsit írok az élményről is.
Csak olvastam és olvastam, aztán egyszer csak nem bírtam tovább. Úgy éreztem fizikailag fog fájni a folytatás. Így hát abbahagytam. Ez volt, kb. két hónapja. Ma befejeztem. Szintén fájdalommal, de sikerült. És akkor el sem tudom képzelni annak milyen lehetett, aki átélte. Konkrétan az USA. Persze sokban lenézzük őket, mintha minket nem lehetne miért. De azt hiszem ez az emberi tulajdonság (ami nem más mint irigység vagy gőg), sajnos sosem fog elmúlni az emberekben, legyen szó bárkiről, bármiről. De azért mi megtehetjük egyének, hátha jobb lesz tőle nekünk is. Végül is miért jó fújni a másikra, csak azért, mert mi tehetetlenek vagyunk dolgokban.
Egy fél éves kint tartózkodás eseményeit olvastam végig, fájó szívvel. Egyrészt mert itt miért nincs az, ami ott, meg nincs miért tagadni, azért is, mert ott jobb lenne és oda húz a szívem, annak ellenére, hogy soha nem voltam. És persze, ilyenkor reménykedem, hogy majd itt is lesz ilyen...de nem lesz...soha...
Hmm, nem is tudok róla többet írni. Olvassa el mindenki maga, érdemes.
Íme: Bandi az USA-ban.
Hát, azt hiszem elvonulok és nyalogatom tovább a sebeimet, meg bújom a papírokat, hátha lesz valami eredménye.

2010. január 24., vasárnap

sick sad little world

Hát, kicsit érzelgősre sikerült az előző...pedig nem akartam...

black flowers blossom

Nos, a probléma: ...igazából nincs is. Maximum a hiány. Valahogy nem érzem jól magam, napok óta lázas vagyok, de ez máskor nem volt ennyire rossz, még rátesz a másnap. Igen, a tegnapi buli nagy volt. Valószínűleg mindennek a rossz minőségű bor keveredése a piña coladával és a rubophennel volt az oka. A hajnali és azt követő egész napos rosszullét oka. De hát vannak ilyenek. De ebből végül is következik egy probléma: tanulásképtelenség. Ami annyira nem jó, lévén az elkövetkezendő négy napom lesz 1-1 vizsga. Hmm...hát, ebből is van egy probléma: nem érdekel. Egyik vizsga sem. Csak meg kell csinálni. De legszívesebben itt hagynám az egészet, ezt a fél évet sem fejezném be. De ezt már írtam valahol.
Visszatérve a kiindulóponthoz: hiány. Igen. Talán nem lenne ilyen rossz, ha nem lennék teljesen egyedül a lakásban. Pedig így van. És bármennyire is állati volt a tegnapi nap, kevés volt a Dobosból.
És a tegnapi nap poénja: "Miért szakítottál a volt nőddel, mikor az olyan szép volt?" Valószínűleg ez nem az én lenézésem volt, egyszerűen csak a kultúra hiánya. De hát tudjuk: a szépség minden. :D
De a válasz (ezt már csak én hallottam): "Lehet, hogy szép, de ha egy fasz? Vagyis nem fasz, mert nem az, egyszerűen csak különbözőek vagyunk..." :) Azt hiszem enyém a pont.
Na persze voltak még oltások: Elisabeth King, Pujáró, valamint "kedves színesbőrű elnökünk inkább hasonlít egy modellre...", "valaki tud adni egy dobverőt?:D" - utóbbi persze a koncert kellős közepén, és egy hatásos módszer: kalapból kihúzni a számokat, mert erő már nem volt setlist összeállítására. Ezen kívül volt disznófejű fa és Vasevő fa (így nézett ki négy éve, mára már jobban benőtte - az idegenvezetőm hozzászólása: "A természet elpusztítja az emberiséget")Vagyis ismerjük meg Szegedet akció, kicsit részegesen, a hóban. :) De az idegenvezető túlságosan jóképű volt ahhoz, hogy azt mondjam ne. ;)
Nos, talán most már sikerül tanulni. Meg talán a Red Hot Chilli Peppers is segít. Wish me luck!

2010. január 11., hétfő

celebs

So...i was thinking about in the last months, why celebs never answer us? After i singed up for Twitter, i started to write to the celebs of our beautiful days. Jared Leto, Lady Gaga, Hayley Williams, Peti Puskás...but for some reason, no answers...never...i know, there are millions of fans, and lots of them write to these celebs. Or no, they don't celebs, they're normal people. With their normal life with some concerts, films, with millions adoring them..but that's all...so it can be exhausting to answer to all of them...so that's why...but sometimes it would be sooo good, reading, that Mr. Jared Leto answered to your tweet...maybe someday... :)

2010. január 9., szombat

normális

Kulcskérdés: mi is a normális?
Sokan az gondolják, hogy az normális, ha van néha összeveszés, a másik lehordása, féltékenység, rugdosni a másikat, hogy merre menjen, anyáskodni/apáskodni fölötte, tudni mindig merre van, mit csinál, beszámolni az egész napról, hajtogatni, hogy 'Szeretlek' és ezzel bizonyítani a jelentését, közben meg unni az életet, majd jönnek a hossz miatti viták, eljegyzésről, házasságról, stb, persze 18-25 évesen. Persze, mindenkinek más a normális, más problémák vannak. De mégis, ezek közül melyik a normális? Most nekem nagy a szám, mert egyikből sem veszem ki a részem és nem is fogom, hála az égnek. Nekem ez a normális. El kellett jutni idáig és kellett hozzá a megfelelő partner (mielőtt valaki azt hiszi, hogy csak a levegő beszélek és ez megvalósíthatatlan). Nem az. És egyre többeknek sikerül, csak még mindig a társadalom normái, a társadalom irányítja párkapcsolatainkat, ahelyett, hogy mi magunk tennénk. És ehhez az állapothoz mind a két félnek át kell esnie minazokon, amik eddig belekerültek a felsorolásba, és azokon, amelyek nem, de ide tartoznak (van nagyon sok még). Bár, sokszor hiába látja az ember ezeket a hibákat vagy "hibákat", attól függően, hogy kinek azok és kinek nem. Nekem azok. Miért legyenek ezek, ha ezek nélkül is lehet normális? Ha valakinek viszont jól esik pl. féltékenynek lenni, vagy ha féltékenyek rá, mert esetleg azt hiszik, hogy ezzel ki lehet mutatni azt az érzést, ami miatt elvileg két ember megosztja az életét és testét a másikkal, akkor egészségükre, ha szeretik az ideget, a szorongást, a félelmet, a bosszantást, senkinek semmi beleszólása.
Féltékenység...oka (saját vélemény és tapasztalat) : önbizalomhiány. Önbizalomhiányból következik: bizalmatlaság magunkkal, majd ebből: bizalmatlanság a másikkal szemben. És hopp, fel is épült a féltékenység, mint séma. Ide tartozik még a birtoklási vágy, amelynek oka szintén lehet az önbizalom hiánya, vagyis a félelem attól, hogy nem találunk mást, esetleg jobbat. És igen, mennyire jó az a nagybetűs Szerelem, ami tele van önbizalomhiánnyal és félelemmel. De persze mindjárt elmúlna, ha nyitottabbak lennénk és teret hagynánk a másiknak. 'Ha meg akarsz dugni valakit, tedd meg, csak mondd el, baj nem lesz belőle!' - igazából józan paraszti ész: minél inkább tiltasz valamit valakinek, annál biztosabb, hogy megteszi. Egyetlen oka: szabadságvágy, mert a szabadságot elvesszük a másiktól. De miért is? Mindenki válaszolja meg maga. De egy ilyen kijelentéssel (persze csak akkor, ha ezt az ember tényleg így is gondolja) adott a szabadság és megszűnik a vágy a tiltott gyümölcs iránt.
Szex: még mindig tabu. Szerencsére kevésbé, mint akár egy generációval ezelőtt. De még mindig az. Pedig jó róla beszélni. És miért is szégyenli az ember a vágyait és rossz érzéseit az előtt, akivel akár az életét is le akarja élni. Vagy ha nem is az életét, de legalább egy hosszabb szakaszt. Normális, hogy hallgatunk az előtt, akit "szeretünk"? Normális, hogy színjátékot játszunk azzal, akivel a legkevésbé akarunk? Persze aztán jön a csalódás, rosszkedv, nem akarom, nem jó és elhidegülés. Ha egymástól nem is, de a szextől egy szinten igen. "[...]aztán/ már csak minden szentévben nyúlna hozzám,/ nem nő volnék - valami átmenet/ a Szűzanya meg egy öreg hokedli közt."/Rakovszki Zsuzsa: Narkomán/ Pedig bárki bármit mondd, fontos. Talán az egyik legfontosabb. De ajánlanám mindenki figyelmébe Paulo Coelho Tízenegy perc c. könyvét. Ugyanez. Csak izgatóbb formába öntve.
Megint félelmetesen gyorsul a világ. Nincs időm erre, meg arra, legkevésbé a másikra - legyen az család, barát, szerető, kedves. Megérkezés 7kor, fél órás szex, majd menni, mert dolog van. Persze sok oka van, érhető okok: nagy mennyiségű munka nélkül meghalunk a mai világban. De miért hagyjuk? Normális ez? Ha tudjuk, hogy van más megoldás, akkor miért nem teszünk érte, miért nem arrafelé megyünk? Mert egy ember nem tudja megváltoztatni a világot? Ez így van. Lehetetlen. De meg tudja változtatni pár ember gondolkodását. Aztán az megint meg tudja másokét, és beindul egy láncreakció. És ha már van egy kis tömeg, abból lehet nagyot csinálni és kész a megváltás. Ez most sarkítva, kicsit utópisztikusan ugyan, de nem elérhetetlen. Vagy csak magunknak akarunk jót? Azzal sokat nem érünk el. De legalább megnyugtató, hogy egyre többen haladnak erre. Ennek ellenére lehet jogos kérdés, hogy biztos, hogy ez a normális? Nem, nem biztos, de úgy látszik, hogy ebben a világban, napjaink világjában ez lenne az.
És lehet mondani, hogy ez nem normális, de akkor azt mondom, hogy én vagyok a bolond, vállalom, mert Shakespeare-nél is a bolond volt a legnormálisabb és aki mutatta az utat. És különben is: hülye is lennék normálisnak lenni!
Rokk!

2009. december 17., csütörtök

Making war

Íme egy kis ízelítő kockáknak:
Dargon Age

Meg egy kis promó Jaredéknak:

2009. december 12., szombat

again

Megint 30stm! Bocsánat, de ők most a minden és megérdemlik! Meg én is. :D Mert megérdemlem! :)
This is war

2009. december 11., péntek

30stm

Minden megjegyzés nélkül:

30 Seconds To Mars: This is WAR!!! Hallgassátok!

Kings and Queens

2009. november 29., vasárnap

by the way...

if love is a behaviour and the feeling is that you fall in love with your somebody, then fuck me...i behave like this...too much feeling...shalalalaaaaaa

2009. november 28., szombat

califonication

listening to red hot chilli, incubus, 30 seconds to mars and perfect circle...it's sooo calm now...i enjoy it so much...and tomorrow...a bright day with lot of fun...now i'm fuckin' sleepy, but i need music more and more...it's like rain in my veins...rain...why rain? i don't know...just rain...not blood, rain...water...sea...waves...wanna swin now...lying on a beach...listening to music, taking coctails and coffee...some cigarettes...with someone special...someone important now...fallint into a dream...and phisically too...g'night!

2009. november 11., szerda

...

Hmm, be kéne fejezni a Londoni út beszámolóját. De sztem majd csak rakok még fel képeket. Mert ezután nagyon semmi extra nem történt. Winchester volt még vasárnap, majd 3 napig London. Jah és Wicked. Na jó, talán még egy beszámolót megér az egész. :) De nem most.
Most más. Most a lelkem. Már napok óta akartam vmit írni, de lelkifurdalásom volt, hoyg még nem fejeztem be a beszámolót. De milyen ez már? Egy blog miatt van lelkifurdalásom... :) Ezt a hülyeséget!
Szóval én. Igazábl megvagyok. Úgy érzem sugárzom, egyre kevesebb gond van a vállamon, legalábbis nem hagyom, hogy odakerüljenek. És így jó. Nem kellenek. Csak lazán. Mindig van mellettem vki, aki segít, hogy ha szükségem van rá. Akkor minek aggódni?! És boldogsággal nyugtáztam magamban az elmúlt pár hétben, hogy igen, túl vagyok rajta. Nem fáj, ha gondolok rá, nem kap el a kísértés, hogy írjak neki, semmi. Ha meglátnám az utcán, nem érdekelne. Nincs több szenvedés miatta. Letelt az idő, amit kiszabtak rám. Kellett hogy ez legyen, mert minden okkal történik, és most már vége. Kezdem megtalálni önmagam. Követem az álmaim, ha minden igaz, jövőre színésznőnek fogok tanulni, lesz saját szobám, Pesten fogok élni, most járok táncolni, énekelni, Hodu mesterhez is, hogy belelássak jobban a színészet bugyraiba és megtaláljam önmagam. Nő a hajam, remélhetőleg májusra már félig szőke leszek és utána tovább. Megint van kedvem tanulni és próbálom hasznosan tölteni ezt az egy évet, amit még itt, Szegeden töltök. Tanulok, többet, mint tavaly, többet vagyok a barátaimmal, zenekarozom (mert úgy látszik anélkül nem tudok meglenni) - és most először én vagyok az egyedüli énekes és nem hatalmas babérokra próbálunk törni, hanem csak tényleg jól érezzük magunkat -, igazából: élem az életem. Boldog vagyok és úgy néz ki, egyre boldogabb leszek. Régóta most először vagyok igazán elégedett az életemmel. Talán életemben először. És ha esetleg felvetődik a kérdés másoktól, hogy "eddig soha nem volt az életedben olyan időszak, hoyg igazán boldog lettél volna", akkor a válaszom az, hogy nem. Mindig volt vmi probléma: a családban, a párkapcsolatban apró gyerekes hülyeségek mindkét fél részéről, a barátaimra sem tudtam mindig számítani...és most sehol nincs komolyabb probléma. Még a családom is összeszedte magát és nincsenek gondok, amik megkeserítenék bármelyikünk életét. Azt hiszem nincs is most ennél fontosabb.
Úgyhogy a lényeg: BOLDOG VAGYOK! :)

2009. október 21., szerda

beszámoló - harmadik felvonás

2009. október 3.
Ez ugye bár szombat volt. Már előre tudtuk, hogy ezen a napon egy kertipartira vagyunk hivatalosak, úgyhogy nagyon más program nem lesz. A kertiparti a srácok főnökénél, Robinnál volt. Először körbenéztünk Basingstoke-ban, megnéztük a Festival Place-t, kávéztunk, majd bekukkantottunk a srácok irodájába, utána a vasútállomás fele vitt utunk. Hoszzú volt a sor, a vonat majdnem indult, automatával vettünk jegyet. Sikeresen elbasztuk, ezért kétszer annyi jegyet vettünk, mint amennyi kellett. De legalább volt jegy, elküldtük a fele társaságot, hogy menjenek el, mi majd megyünk a köveztekő vonattal. Csak lekésték a vonatot. Majd végül visszaváltottuk a jegyeket, amik nem kellettek. Utána nem sokkal jött egy másik vonat. Egy nemzeti parkba vezetett az utunk, New Forest nemzeti parkba. Az állomásra értünk jöttek. Az út mentén vadlovak. Amik inkább pónik. Majd megérkeztünk egy gyönyörű házhoz. Nem nagy, de kényelmes, nyugodt, nagy kerttel, mellette rét, ahol a szomszéd lovai legeltek.



A társaság nagy része 30-40 körül és fölött, valamint egy 10 év körüli kiskölyök. A hangulat nagyon jó volt. És mi főztünk: pörköltet. Mindenki lefoglalta magát: szeletelés, tűzcsinálás, iszogatás, tájnézés. :D Majd kicsit felélénkült a szél - valamit ki kellett találni, hogy ne fújja el a tüzet. Jöttek a mindenféle ötletek a sok építésztől, én meg mosolyogtam magamban. :) Majd én is megnéztem a lovakat:


Aztán krumplikeresés Alex-szal:

Majd főtt a pöri, és főtt, majd kész lett, közben kicsit körbejártuk a területet, beszélgettünk, jól elvoltunk. Majd evés. Először a pörkölt, majd a desszert: tipikus angol torták. Ám ezek nagyon picik és nagyon tömények. És mindet tejföllel, ami náluk tejszínesebb és nagyon finom. Jól lakott mindenki, mindenkinek ízlett minden, jól sikerült délután lett. De a képek többet mondanak: Vagyis mindanának, ha fel tudnám őket tölteni. -.- Na majd akkor holnap befejezem.