boldogság

Hétfő délelőtt 10 óra. Nyugi. Szokásos kávézás Matival. De most mégis másabb. Mikor meglátom én is vigyorgok meg ő is. Múlt hét szerda óta nem voltam ilyen boldog. Akkor is miatta. Még tegnap este megérkezett Nagyváradról. Talán még soha nem volt részem ilyen élményben, hogy ennyire boldoggá tegyek egy barátot. Persze nem egyedül. De az én részem is ez a boldogság. Ha erre a két csodálatos emberre gondolok (Mati és Mara), hogy mennyi mindenen kell még keresztül menniük, mennyi kitartásra van szükségük, úgy érzem az én problémám semmi az övékéhez képest. Ha ők ki tudnak tartani, akkor én is! És azon felül, hogy próbálom magamat rendbetenni, amiben csak tudok segíteni szeretnék nekik. Mert imádom őket!

Amikor ennyire rosszul vagyok, akkor mindig arra várok, hogyha Vele nem beszélhetek, akkor Andy lenne itt. De most ő sincs. A lelkitársam. Még sosem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire hasonlítana rám. És olyan sem volt még velem soha, hogy egy másfél órás szeminárium után csak úgy leüljek ismeretlenekkel kávézni. De Andyval valahogy sikerült. És azóta nem tudok nélküle élni. Mert mondhatom ezt. Ha nem lenne, akkor lehet, régen feladtam volna ezt az egészet. Pedig neki sem könnyű. Sőt, milliószor nehezebb. Sokszor elszégyellem magam, hogy állandóan mondom neki a bajaimat, tudom meghallgat és akar segíteni, de nincs nekem olyan nagy problémám, mint neki. De így legalább jól megértjük egymást. Szenvedünk mindketten és azon vagyunk, hogy jobbá tegyük egymás napjait. She's my real soulmate!



Igazából rájöttem, hogy szeptember óta óriási változásokon mentem keresztül. És ezt a barátaimnak köszönhetem, akik betöltik a mindennapjaimat és akik nélkül üres lenne ez a világ, akik annyi fényt hoznak az életembe, hogy mindig tudom merre van az alagút vége. És ezt köszönöm nekik.

És ami még: nincs annál rosszabb, amikor az ember egyedül alszik el.