Hmm...egyedül megint...nyalogatom a sebeimet és ecsetelem nekik az alkoholt, hogy majd milyen jó lesz, közben meg háromszor meghalok. Ezen kívül a belső tűz az egekben, kintről meg a hideg támad. a létszükséglet meg még elmaradt a nap folyamán, pedig érzem a hiányát, csak kedv nincs hozzá.
Nos, miután ilyen szépen és közhelyesen leírtam, hogy baromira beteg vagyok és kb. halni készülök, kicsit írok az élményről is.
Csak olvastam és olvastam, aztán egyszer csak nem bírtam tovább. Úgy éreztem fizikailag fog fájni a folytatás. Így hát abbahagytam. Ez volt, kb. két hónapja. Ma befejeztem. Szintén fájdalommal, de sikerült. És akkor el sem tudom képzelni annak milyen lehetett, aki átélte. Konkrétan az USA. Persze sokban lenézzük őket, mintha minket nem lehetne miért. De azt hiszem ez az emberi tulajdonság (ami nem más mint irigység vagy gőg), sajnos sosem fog elmúlni az emberekben, legyen szó bárkiről, bármiről. De azért mi megtehetjük egyének, hátha jobb lesz tőle nekünk is. Végül is miért jó fújni a másikra, csak azért, mert mi tehetetlenek vagyunk dolgokban.
Egy fél éves kint tartózkodás eseményeit olvastam végig, fájó szívvel. Egyrészt mert itt miért nincs az, ami ott, meg nincs miért tagadni, azért is, mert ott jobb lenne és oda húz a szívem, annak ellenére, hogy soha nem voltam. És persze, ilyenkor reménykedem, hogy majd itt is lesz ilyen...de nem lesz...soha...
Hmm, nem is tudok róla többet írni. Olvassa el mindenki maga, érdemes.
Íme: Bandi az USA-ban.
Hát, azt hiszem elvonulok és nyalogatom tovább a sebeimet, meg bújom a papírokat, hátha lesz valami eredménye.
2010. január 25., hétfő
2010. január 24., vasárnap
black flowers blossom
Nos, a probléma: ...igazából nincs is. Maximum a hiány. Valahogy nem érzem jól magam, napok óta lázas vagyok, de ez máskor nem volt ennyire rossz, még rátesz a másnap. Igen, a tegnapi buli nagy volt. Valószínűleg mindennek a rossz minőségű bor keveredése a piña coladával és a rubophennel volt az oka. A hajnali és azt követő egész napos rosszullét oka. De hát vannak ilyenek. De ebből végül is következik egy probléma: tanulásképtelenség. Ami annyira nem jó, lévén az elkövetkezendő négy napom lesz 1-1 vizsga. Hmm...hát, ebből is van egy probléma: nem érdekel. Egyik vizsga sem. Csak meg kell csinálni. De legszívesebben itt hagynám az egészet, ezt a fél évet sem fejezném be. De ezt már írtam valahol.
Visszatérve a kiindulóponthoz: hiány. Igen. Talán nem lenne ilyen rossz, ha nem lennék teljesen egyedül a lakásban. Pedig így van. És bármennyire is állati volt a tegnapi nap, kevés volt a Dobosból.
És a tegnapi nap poénja: "Miért szakítottál a volt nőddel, mikor az olyan szép volt?" Valószínűleg ez nem az én lenézésem volt, egyszerűen csak a kultúra hiánya. De hát tudjuk: a szépség minden. :D
De a válasz (ezt már csak én hallottam): "Lehet, hogy szép, de ha egy fasz? Vagyis nem fasz, mert nem az, egyszerűen csak különbözőek vagyunk..." :) Azt hiszem enyém a pont.
Na persze voltak még oltások: Elisabeth King, Pujáró, valamint "kedves színesbőrű elnökünk inkább hasonlít egy modellre...", "valaki tud adni egy dobverőt?:D" - utóbbi persze a koncert kellős közepén, és egy hatásos módszer: kalapból kihúzni a számokat, mert erő már nem volt setlist összeállítására. Ezen kívül volt disznófejű fa és Vasevő fa (így nézett ki négy éve, mára már jobban benőtte - az idegenvezetőm hozzászólása: "A természet elpusztítja az emberiséget")Vagyis ismerjük meg Szegedet akció, kicsit részegesen, a hóban. :) De az idegenvezető túlságosan jóképű volt ahhoz, hogy azt mondjam ne. ;)
Nos, talán most már sikerül tanulni. Meg talán a Red Hot Chilli Peppers is segít. Wish me luck!
Visszatérve a kiindulóponthoz: hiány. Igen. Talán nem lenne ilyen rossz, ha nem lennék teljesen egyedül a lakásban. Pedig így van. És bármennyire is állati volt a tegnapi nap, kevés volt a Dobosból.
És a tegnapi nap poénja: "Miért szakítottál a volt nőddel, mikor az olyan szép volt?" Valószínűleg ez nem az én lenézésem volt, egyszerűen csak a kultúra hiánya. De hát tudjuk: a szépség minden. :D
De a válasz (ezt már csak én hallottam): "Lehet, hogy szép, de ha egy fasz? Vagyis nem fasz, mert nem az, egyszerűen csak különbözőek vagyunk..." :) Azt hiszem enyém a pont.
Na persze voltak még oltások: Elisabeth King, Pujáró, valamint "kedves színesbőrű elnökünk inkább hasonlít egy modellre...", "valaki tud adni egy dobverőt?:D" - utóbbi persze a koncert kellős közepén, és egy hatásos módszer: kalapból kihúzni a számokat, mert erő már nem volt setlist összeállítására. Ezen kívül volt disznófejű fa és Vasevő fa (így nézett ki négy éve, mára már jobban benőtte - az idegenvezetőm hozzászólása: "A természet elpusztítja az emberiséget")Vagyis ismerjük meg Szegedet akció, kicsit részegesen, a hóban. :) De az idegenvezető túlságosan jóképű volt ahhoz, hogy azt mondjam ne. ;)
Nos, talán most már sikerül tanulni. Meg talán a Red Hot Chilli Peppers is segít. Wish me luck!
2010. január 11., hétfő
celebs
So...i was thinking about in the last months, why celebs never answer us? After i singed up for Twitter, i started to write to the celebs of our beautiful days. Jared Leto, Lady Gaga, Hayley Williams, Peti Puskás...but for some reason, no answers...never...i know, there are millions of fans, and lots of them write to these celebs. Or no, they don't celebs, they're normal people. With their normal life with some concerts, films, with millions adoring them..but that's all...so it can be exhausting to answer to all of them...so that's why...but sometimes it would be sooo good, reading, that Mr. Jared Leto answered to your tweet...maybe someday... :)
2010. január 9., szombat
normális
Kulcskérdés: mi is a normális?
Sokan az gondolják, hogy az normális, ha van néha összeveszés, a másik lehordása, féltékenység, rugdosni a másikat, hogy merre menjen, anyáskodni/apáskodni fölötte, tudni mindig merre van, mit csinál, beszámolni az egész napról, hajtogatni, hogy 'Szeretlek' és ezzel bizonyítani a jelentését, közben meg unni az életet, majd jönnek a hossz miatti viták, eljegyzésről, házasságról, stb, persze 18-25 évesen. Persze, mindenkinek más a normális, más problémák vannak. De mégis, ezek közül melyik a normális? Most nekem nagy a szám, mert egyikből sem veszem ki a részem és nem is fogom, hála az égnek. Nekem ez a normális. El kellett jutni idáig és kellett hozzá a megfelelő partner (mielőtt valaki azt hiszi, hogy csak a levegő beszélek és ez megvalósíthatatlan). Nem az. És egyre többeknek sikerül, csak még mindig a társadalom normái, a társadalom irányítja párkapcsolatainkat, ahelyett, hogy mi magunk tennénk. És ehhez az állapothoz mind a két félnek át kell esnie minazokon, amik eddig belekerültek a felsorolásba, és azokon, amelyek nem, de ide tartoznak (van nagyon sok még). Bár, sokszor hiába látja az ember ezeket a hibákat vagy "hibákat", attól függően, hogy kinek azok és kinek nem. Nekem azok. Miért legyenek ezek, ha ezek nélkül is lehet normális? Ha valakinek viszont jól esik pl. féltékenynek lenni, vagy ha féltékenyek rá, mert esetleg azt hiszik, hogy ezzel ki lehet mutatni azt az érzést, ami miatt elvileg két ember megosztja az életét és testét a másikkal, akkor egészségükre, ha szeretik az ideget, a szorongást, a félelmet, a bosszantást, senkinek semmi beleszólása.
Féltékenység...oka (saját vélemény és tapasztalat) : önbizalomhiány. Önbizalomhiányból következik: bizalmatlaság magunkkal, majd ebből: bizalmatlanság a másikkal szemben. És hopp, fel is épült a féltékenység, mint séma. Ide tartozik még a birtoklási vágy, amelynek oka szintén lehet az önbizalom hiánya, vagyis a félelem attól, hogy nem találunk mást, esetleg jobbat. És igen, mennyire jó az a nagybetűs Szerelem, ami tele van önbizalomhiánnyal és félelemmel. De persze mindjárt elmúlna, ha nyitottabbak lennénk és teret hagynánk a másiknak. 'Ha meg akarsz dugni valakit, tedd meg, csak mondd el, baj nem lesz belőle!' - igazából józan paraszti ész: minél inkább tiltasz valamit valakinek, annál biztosabb, hogy megteszi. Egyetlen oka: szabadságvágy, mert a szabadságot elvesszük a másiktól. De miért is? Mindenki válaszolja meg maga. De egy ilyen kijelentéssel (persze csak akkor, ha ezt az ember tényleg így is gondolja) adott a szabadság és megszűnik a vágy a tiltott gyümölcs iránt.
Szex: még mindig tabu. Szerencsére kevésbé, mint akár egy generációval ezelőtt. De még mindig az. Pedig jó róla beszélni. És miért is szégyenli az ember a vágyait és rossz érzéseit az előtt, akivel akár az életét is le akarja élni. Vagy ha nem is az életét, de legalább egy hosszabb szakaszt. Normális, hogy hallgatunk az előtt, akit "szeretünk"? Normális, hogy színjátékot játszunk azzal, akivel a legkevésbé akarunk? Persze aztán jön a csalódás, rosszkedv, nem akarom, nem jó és elhidegülés. Ha egymástól nem is, de a szextől egy szinten igen. "[...]aztán/ már csak minden szentévben nyúlna hozzám,/ nem nő volnék - valami átmenet/ a Szűzanya meg egy öreg hokedli közt."/Rakovszki Zsuzsa: Narkomán/ Pedig bárki bármit mondd, fontos. Talán az egyik legfontosabb. De ajánlanám mindenki figyelmébe Paulo Coelho Tízenegy perc c. könyvét. Ugyanez. Csak izgatóbb formába öntve.
Megint félelmetesen gyorsul a világ. Nincs időm erre, meg arra, legkevésbé a másikra - legyen az család, barát, szerető, kedves. Megérkezés 7kor, fél órás szex, majd menni, mert dolog van. Persze sok oka van, érhető okok: nagy mennyiségű munka nélkül meghalunk a mai világban. De miért hagyjuk? Normális ez? Ha tudjuk, hogy van más megoldás, akkor miért nem teszünk érte, miért nem arrafelé megyünk? Mert egy ember nem tudja megváltoztatni a világot? Ez így van. Lehetetlen. De meg tudja változtatni pár ember gondolkodását. Aztán az megint meg tudja másokét, és beindul egy láncreakció. És ha már van egy kis tömeg, abból lehet nagyot csinálni és kész a megváltás. Ez most sarkítva, kicsit utópisztikusan ugyan, de nem elérhetetlen. Vagy csak magunknak akarunk jót? Azzal sokat nem érünk el. De legalább megnyugtató, hogy egyre többen haladnak erre. Ennek ellenére lehet jogos kérdés, hogy biztos, hogy ez a normális? Nem, nem biztos, de úgy látszik, hogy ebben a világban, napjaink világjában ez lenne az.
És lehet mondani, hogy ez nem normális, de akkor azt mondom, hogy én vagyok a bolond, vállalom, mert Shakespeare-nél is a bolond volt a legnormálisabb és aki mutatta az utat. És különben is: hülye is lennék normálisnak lenni!
Rokk!
Sokan az gondolják, hogy az normális, ha van néha összeveszés, a másik lehordása, féltékenység, rugdosni a másikat, hogy merre menjen, anyáskodni/apáskodni fölötte, tudni mindig merre van, mit csinál, beszámolni az egész napról, hajtogatni, hogy 'Szeretlek' és ezzel bizonyítani a jelentését, közben meg unni az életet, majd jönnek a hossz miatti viták, eljegyzésről, házasságról, stb, persze 18-25 évesen. Persze, mindenkinek más a normális, más problémák vannak. De mégis, ezek közül melyik a normális? Most nekem nagy a szám, mert egyikből sem veszem ki a részem és nem is fogom, hála az égnek. Nekem ez a normális. El kellett jutni idáig és kellett hozzá a megfelelő partner (mielőtt valaki azt hiszi, hogy csak a levegő beszélek és ez megvalósíthatatlan). Nem az. És egyre többeknek sikerül, csak még mindig a társadalom normái, a társadalom irányítja párkapcsolatainkat, ahelyett, hogy mi magunk tennénk. És ehhez az állapothoz mind a két félnek át kell esnie minazokon, amik eddig belekerültek a felsorolásba, és azokon, amelyek nem, de ide tartoznak (van nagyon sok még). Bár, sokszor hiába látja az ember ezeket a hibákat vagy "hibákat", attól függően, hogy kinek azok és kinek nem. Nekem azok. Miért legyenek ezek, ha ezek nélkül is lehet normális? Ha valakinek viszont jól esik pl. féltékenynek lenni, vagy ha féltékenyek rá, mert esetleg azt hiszik, hogy ezzel ki lehet mutatni azt az érzést, ami miatt elvileg két ember megosztja az életét és testét a másikkal, akkor egészségükre, ha szeretik az ideget, a szorongást, a félelmet, a bosszantást, senkinek semmi beleszólása.
Féltékenység...oka (saját vélemény és tapasztalat) : önbizalomhiány. Önbizalomhiányból következik: bizalmatlaság magunkkal, majd ebből: bizalmatlanság a másikkal szemben. És hopp, fel is épült a féltékenység, mint séma. Ide tartozik még a birtoklási vágy, amelynek oka szintén lehet az önbizalom hiánya, vagyis a félelem attól, hogy nem találunk mást, esetleg jobbat. És igen, mennyire jó az a nagybetűs Szerelem, ami tele van önbizalomhiánnyal és félelemmel. De persze mindjárt elmúlna, ha nyitottabbak lennénk és teret hagynánk a másiknak. 'Ha meg akarsz dugni valakit, tedd meg, csak mondd el, baj nem lesz belőle!' - igazából józan paraszti ész: minél inkább tiltasz valamit valakinek, annál biztosabb, hogy megteszi. Egyetlen oka: szabadságvágy, mert a szabadságot elvesszük a másiktól. De miért is? Mindenki válaszolja meg maga. De egy ilyen kijelentéssel (persze csak akkor, ha ezt az ember tényleg így is gondolja) adott a szabadság és megszűnik a vágy a tiltott gyümölcs iránt.
Szex: még mindig tabu. Szerencsére kevésbé, mint akár egy generációval ezelőtt. De még mindig az. Pedig jó róla beszélni. És miért is szégyenli az ember a vágyait és rossz érzéseit az előtt, akivel akár az életét is le akarja élni. Vagy ha nem is az életét, de legalább egy hosszabb szakaszt. Normális, hogy hallgatunk az előtt, akit "szeretünk"? Normális, hogy színjátékot játszunk azzal, akivel a legkevésbé akarunk? Persze aztán jön a csalódás, rosszkedv, nem akarom, nem jó és elhidegülés. Ha egymástól nem is, de a szextől egy szinten igen. "[...]aztán/ már csak minden szentévben nyúlna hozzám,/ nem nő volnék - valami átmenet/ a Szűzanya meg egy öreg hokedli közt."/Rakovszki Zsuzsa: Narkomán/ Pedig bárki bármit mondd, fontos. Talán az egyik legfontosabb. De ajánlanám mindenki figyelmébe Paulo Coelho Tízenegy perc c. könyvét. Ugyanez. Csak izgatóbb formába öntve.
Megint félelmetesen gyorsul a világ. Nincs időm erre, meg arra, legkevésbé a másikra - legyen az család, barát, szerető, kedves. Megérkezés 7kor, fél órás szex, majd menni, mert dolog van. Persze sok oka van, érhető okok: nagy mennyiségű munka nélkül meghalunk a mai világban. De miért hagyjuk? Normális ez? Ha tudjuk, hogy van más megoldás, akkor miért nem teszünk érte, miért nem arrafelé megyünk? Mert egy ember nem tudja megváltoztatni a világot? Ez így van. Lehetetlen. De meg tudja változtatni pár ember gondolkodását. Aztán az megint meg tudja másokét, és beindul egy láncreakció. És ha már van egy kis tömeg, abból lehet nagyot csinálni és kész a megváltás. Ez most sarkítva, kicsit utópisztikusan ugyan, de nem elérhetetlen. Vagy csak magunknak akarunk jót? Azzal sokat nem érünk el. De legalább megnyugtató, hogy egyre többen haladnak erre. Ennek ellenére lehet jogos kérdés, hogy biztos, hogy ez a normális? Nem, nem biztos, de úgy látszik, hogy ebben a világban, napjaink világjában ez lenne az.
És lehet mondani, hogy ez nem normális, de akkor azt mondom, hogy én vagyok a bolond, vállalom, mert Shakespeare-nél is a bolond volt a legnormálisabb és aki mutatta az utat. És különben is: hülye is lennék normálisnak lenni!
Rokk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
