FAME

Sok időbe tellett mire rájöttem mire is van szükségem. Változásra, célokra, elhatározásokra és tettekre. Majdnem egy évig csak tengődtem a világban. Ám most úgy érzem megtaláltam az utam. A heti program: suli, énekóra, spanyolóra, színészmesterségóra, jazzbalett, munka...amik nem hetekhez kötöttek, de vannak/lesznek: lemezfelvétel, fellépések zenekarral (lesznek fúvósok is, ha minden igaz, imádni fogom őket :) ), szakdolgozat, izgulás a felvételi miatt. Eldöntöttem. Nem bírom tovább ezt csinálni. Színésznő akarok lenni. Tudni akarom milyen, amikor korán reggeltől hajnalig dolgozom a színházban és csak azzal foglalkozom. Gyorsan megcsinálom a diplomát, mellette készülök, megkeresem a különórák árát, bulizgatok, a könyvtár lesz a második otthonom, de vannak dolgok, amikért fel kell adni dolgokat. És az álmok a leginkább ilyenek. Feladni és megváltoztatni dolgokat az elérésükhöz. Soha meg nem elégedni azzal ami van. Fejlődni, tanulni, gyakorolni. És mindezt úgy, hogy mindvégig szétfeszít az óriási energia. És nem csak a férfiakra igaz, hogy no women, no cry: no men, no cry - szintúgy igaz. És persze a változás. Belsőleg is és akár külsőleg is. Nálam külsőleg is. Vissza az eredihez. Szőke tincsek újra. Bár sok idő és sok kényelmetlen pillanat, de nem számít. Tisztulás. Mind lelkileg, mind testileg. Nincs nikotin. Max. heti egy szál, vagy bulin több. Inkább eszem és majd letáncolom a felesleget, ami mások szerint nincs. Csak ha az ember színpadon akar lenni, akkor sajnos még most sem mindegy hogyan néz ki. Szóval testileg normálisabb alak és erősebb test, hogy bírja a lelki próbákat, amikből lesz bőven. És hit. Magunkban és a tetteink helyességében.
És még egy: "life is too short, or too long, to allow yourself living it so badly" (Paulo Coelho)